János 4:23 (saját fordítás)
Hanem eljön az óra, és az most van, amikor a valódi [hamisítatlan] imádók imádni fogják az Atyát szellemben [szellem által] és valóságban [valósággal], ugyanis az Atya is ilyen imádókat keres magának…
Ahol létezik eredeti, ott előbb-utóbb megjelenik a hamis is. Persze akkor, ha az eredeti értékes. Az imádat is ilyen, értékes. Az Atya nem elégszik meg azzal, hogy imádókat találjon magának; nem adja alább. Neki hamisítatlan imádók kellenek. És ráadásul nincs is szüksége biztonsági papírra, vízjelre, UV-fényre — első látásra meg tudja különböztetni az eredetit a hamisítványtól.
Messziről jött emberek
Róluk tartjuk azt, hogy azt mondanak, amit csak akarnak. Meglepő, de a napkeleti bölcsek is ilyenek voltak. Messziről jöttek, és messzire mentek. Megjelentek, hogy Jézus Krisztust imádják. Velük kapcsolatban jelenik meg először az “imádni” szó az Újszövetségben (Máté 2:2, 8, 11). Hiteles forrásból róluk nem igazán tudunk többet. Nem is ez a fontos számunkra.
Amikor az Atya a hamisítatlan imádókat keresi, akkor nem azokra számít, akik messziről jönnek, majd messzire távoznak. Közben pedig azt mondanak, amit akarnak. Megjelennek egy vasárnapi összejövetelen, Jézus Krisztust imádják, szép és drága ajándékokat hoznak neki, majd visszatérnek és elérhetetlenek maradnak. A valódi imádók nem akarnak ingázni, ott akarnak maradni a közelben. Karnyújtásnyira. Mindig kéznél.
És kérni akart tőle valamit
Zebedeus fiainak anyja odavitte a fiait Jézushoz. Sok időt töltöttek már együtt, hiszen a fiúk szinte a kezdetektől követték a Mestert, de ez az alkalom más volt. Azt olvassuk, hogy odament Jézushoz az asszony a fiúkkal, miközben (párhuzamosan) imádta őt és kért tőle valamit (Máté 20:20kk). Ismerjük a kérést: hadd üljön a két fiú Jézus Krisztus királyságában a Király jobb és bal keze flől.
Amikor az Atya a hamisítatlan imádókat keresi, akkor nem azokra számít, akik (párhuzamosan) imádnak és kérnek. Saját vagy szeretteik hívő életpályáját egyengetnék szelleminek látszó eszközökkel. Nem lehet őszinte imádat ott, ahol a szívben még kérések kavarognak. A valódi imádók kizárták szívükből ezeket, hogy teljes figyelemmel csodálhassák a Királyok Királyát.
Térdhajtással imádták őt
Nem is akármilyen térdhajtással. Olyannal, amelybe belefért a köpdösés, a nádszállal verés, a töviskorona, a korbács, majd végül a keresztrefeszítés (Márk 15:16kk). Számunkra teljesen magától értetődő, hogy ez az imádat csak maró gúny és megalázás. Mégis sokszor saját térdhajtásunk is olyan cselekedetek közé szorul, ahonnan harsányan kilóg a sorból.
Amikor az Atya a hamisítatlan imádókat keresi, akkor nem azokra számít, akik jól össze tudják hangolni hétvégi imádatukat hétköznapi istentagadásukkal. Helye van a bűnbánatnak, és helye van a megtérésnek. És helye van a változásnak, amikor ezen a héten már nem alázom gúnyosan meg Istent azzal, amivel a múlthéten még megaláztam. A valódi imádók összhangot teremtenek az imádatuk és a többi cselekedetük között. Úgy, hogy az őszinte imádathoz igazítják a többit.
Imádási kényszer
A látszólagos imádók táborába nem csak emberek tartoznak. Az Újszövetségben arra is találunk példát, hogy gonosz szellemek imádták Jézust (Márk 5:6). Ezek a szellemek soha nem lehetnek Isten Királyságának állampolgárai. Mégis már akkor tisztában vannak Jézus személyazonosságával, mielőtt neki adatna minden hatalom a levegőégben és a földön. Kényszerből borulnak le, nem tiszta szívből.
Amikor az Atya a hamisítatlan imádókat keresi, akkor nem azokra számít, akik mások elvárásai, a megszokás, a vallásos liturgia, a legmenőbb divat, a látszat fenntartása vagy bármely egyéb okból imádkják őt. Azokat keresi, akik éppen tehetnének mást is, de minden mögöttes szándék nélkül úgy döntöttek, tiszta szívből megadják Istennek, ami neki jár: saját magukat és őszinte imádatukat.
Valóban Isten Fia vagy
Amikor egyszer Jézus nem a megszokott módon jelent meg, a tanítványok nem ismerték fel. A körülmények csak rémületet szültek: még sötét hajnal lehetett, egész éjjel a hullaámokkal és az ellenszéllel viaskodtak, kimerültek. Jézus végül a rémületet hálaadássá változtatja, a tanítványok pedig az előbb még valószínű vesztüket jelentő hajóban imádják őt. Az álmélkodás vallomásra készteti őket:
– Valóban Isten Fia vagy!
A történetben persze magunkra ismerünk. Hányszor esik meg, hogy amikor Jézus nem a megszokott módon jelenik meg, akkor először a rémület fog el? A történtek kimenetele mindenképpen üdvös, de a mérce még ennél is magasabb. Amikor az Atya a hamisítatlan imádókat keresi, akkor nem azokra számít, akik csak a megszokott módon cselekvő Jézus Krisztust tudják imádni. És itt már tudjuk, hogy saját magunk erejével és képességével nem is lehetünk igazi, valódi, hamisítatlan imádók…
Imádni fogják
Akkor ki hát a valódi imádó? A titok nyitja egyetlen betűben van elrejtve. Ez pedig a szigma. Az ógörög nyelvben például a jövőidőt képezzük vele. Ezt az egyszerű tényt közli Jézus először a valódi imádókról: ők imádni fogják az Atyát.
Ha magamról csak múltidőben állíthatom, hogy imádom az Atyát, akkor még korántsem biztos, hogy jelenlegi vagy jövőbeni helyzetemben ismét imádni fogom őt. Ha magamról jelenidőben állíthatom, hogy imádom az Atyát, akkor most helyesen cselekszem, de ki tudja, mit hoz a jövő.
A hamisítatlan imádók szívében már a jövő is eldőlt: történjék bármi, ők imádni fogják az Atyát. Az imádás számukra nem választható lehetőség. Egyszerűen nem létezik B-terv. Csak az imádat, vagy semmi más.
És pont ebben a szigmában van elrejtve az örömhír is: nem a múltad és nem a jelenlegi helyzeted határozza meg, hogy valódi imádónak találtatsz-e majd azon a napon. A fő kérdés az, hogy valódi imádóként imádni fogod-e az Atyát. Ha múltad és jelened nem ebbe az irányba mutat, akkor a mai nap a te napod. A bűnbánat és a megtérés napja. A B-, C-… és Z-tervek leselejtezésének napja. Míg szívedben csak egyetlen lehetőség marad:
– Természetesen imádni fogom Őt!…
Tags: hamisítatlan imádók, igazi imádók, imádat, János 4:23, valódi imádók
